4. fejezet: Titkok a sorok között

Felia még a furcsa lény hűvös lélegzetét is érezte. Meg sem próbálta elképzelni, hogyan is képes valaki a falban élni.

– Persze, csak ha nem bánja ‒ azzal Nestor hangtalanul továbbsiklott testvére mellé.

Felia egy percig önkéntelenül a hasára szorította kezét, miközben a menekülés tovatűnt lehetősége után pásztázott. Vajon a falon túl ott van még Neil? Vagy már hazafelé tart? Úgy vélte, minél hamarabb válaszol a kérdésekre, annál hamarabb kerülhet haza, ahol Cedrickel együtt biztonságban lehetnek. Megfutamodásnak vagy elkeseredettségnek nyoma sem lehetett.

– Rendben ‒ jelentette ki eltökélten. ‒ Bár előbb nektek kellene némi magyarázattal szolgálnotok – fordult a furcsa teremtmények felé.

– Mondtam, hogy ne is törődjön ezzel a savanyú félnótással, kedvesem! – kezdte a barátságosabbnak tűnő Morris. ‒ Olyan régóta vagyunk ebbe a házba bezárva, hogy már azt sem tudjuk – köszörülte meg torkát ‒, hogy mi az a jó modor. Persze, tisztelet a kivételnek, nemdebár, Nestor?

Nestor volt az öregebbik, akinek tépett szakálla és sűrű, bozontos szemöldöke volt, melyhez goromba, mélyen ülő tekintet társult. Morris kevésbé tűnt szigorúnak kopaszodó, kerek fejével és széles szájával, mellyel most csipkelődve a morcos Nestor felé csücsörített.

– Falszellemek vagyunk ‒ mormogta az idősebbik gőgösen.

– A laklidércek családjába tartozunk ‒ folytatta Morris. ‒ Tudja, a laklidércek igen sokfélék lehetnek. Mi például falszellemek vagyunk, de a lámpákban, az asztalokban vagy akár a szekrényekben is élhetünk. Beleszületünk a formánkba és a hasonló tárgyak között átjárhatunk.

– Amíg élünk, addig mindent hallunk, ami abban a szobában történik, ahová tartozunk ‒ tette hozzá Nestor.

Felia elhűlten bámult maga elé. Szíve őrült módjára próbált meg kitörni bordái fogságából. Pár percig a megszólalás is komoly erőfeszítésébe került.

– Falszellemek vagytok? Ez remek… ‒ temette sápadt arcát tenyerébe. A hír hallatán időszerűnek érezte, hogy helyet foglaljon annál az asztalnál, ahol az imént még naivan azt gondolta, mesekönyveket olvas.

– Tehát, ha jól értem, ebben az asztalban is vannak szellemek? – hajolt előre bizalmatlanul. ‒ Sőt, a székemben is, amin ülök… Egek! Most épp rajta ülök valakin??  ‒ pattant fel rémülten.

– Nem teljesen ‒ okvetetlenkedett Morris.

– A ház többi szelleme sajnos nem tűrt meg minket, úgyhogy átköltöztek egy másik házba. Csak mi maradtunk itt.

– Már mindent értek… ‒ sóhajtott Felia, majd zöld szemével újra az ajtót kezdte keresni.

– És ez mennyire szokványos dolog más házakban? Mármint, hogy így…? Várjunk csak… ‒ Feliának eszébe jutott eredeti terve, mely szerint a férje által hagyott nyomokat indult felderíteni.

– Ez azt jelenti, hogy már régóta itt éltek – puhatolózott. ‒ Tudnátok nekem mesélni róluk? ‒ azzal a kerek képkeretekhez sétált, melyből két alak mosolygott le rá.

– Készséggel – derült fel Morris a feladat hallatán, de bátyja Felia meglepetésére megelőzte.

– A hölgy Claryssa Peterson ‒ suhant a szépia fotók mellé Nestor, majd a rövid, göndör hajú, blúzos nőre mutatott. Vékonyka arcáról karikákban ülő, sötét bogárszemek bámultak vissza.

– Az úr pedig George Peterson. Amerikából jöttek Skóciába, úgy negyven évvel ezelőtt. A hölgy biológia tanár volt. Szenvedélyesen vonzották a skót növények, George pedig ásatásokon dolgozott.

Morris most a bajuszos, öltönyös úr felé biccentett, kinek markáns, szögletes álla és görbe orra feltűnővé tette megjelenését.

– És hol vannak most? Hová mentek?

– Hát, a koboldok világába, Nurd‒völgybe! ‒ kiáltott fel Morris, mintha ez volna a Föld egyik legforgalmasabb turista célpontja.

Felia felhorkantott, majd visszasétált a zsúfolásig megrakott asztalhoz. – Hova máshova… – mormogta az orra alatt.

A koboldok történelmét tárgyaló kötetre pillantva azonban kezdett lehervadni a mosolya. Egyre inkább úgy érezte, csúnya tréfát űznek vele. Mi az ördög folyik itt valójában?

– Nézze! Akár elhiszi, akár nem, nem hazudunk önnek ‒ nyugtatta Morris. ‒ Nem volna okunk rá.

– Hagyd a csudába! ‒ legyintett komoran Nestor, miközben a szemét forgatta. ‒ Az emberek nem hisznek olyan ostoba dolgokban, amiket nem tudnak bizonyítani. Bátorság kell a szem nélküli látáshoz.

Feliának felderengtek férje szavai. Mindig arra próbálta ösztönözni, hogy ne féljen, ha mások gyengének látják, mert olyasmiben hisz, ami nem feltétlen nyilvánvaló.

‒ Hát legyen! Tegyük fel, elhiszem, hogy van egy ilyen hely ‒ tárta szét kezeit néhány pillanat után. ‒  Hogyan lehet oda eljutni? Minden negyedik holdtöltekor whiskyit kell innom a Callanishi állóköveknél? Vagy várjam meg, amíg a skót tündérek maguktól elrabolnak?

Felia csípőre tett kézzel támaszkodott az asztalnak.

– Gúnyolódjon csak! ‒ fonta össze vakolatos karjait Nestor. ‒ Ha valamilyen csoda folytán sikerül átjutnia a koboldok világába, vissza fogja még sírni az ártalmatlan skót tündéreket.

Felia összeráncolta homlokát és baljós tekintetét újra a furcsa könyvekre emelte. A vastag lapok tele voltak rajzokkal, kanyargós motívumokkal és szénnel firkált, moharuhás lényekkel. Térképeket és jegyzeteket is talált a kupacban, melyek gondosan összegyűjtött információkat részleteztek átjárókról egy bizonyos Nurd‒völgybe.

‒  Claryssa és George hogyan mentek át?

Talán most az egyszer követnie kellene a nyomokat, és nem aggályoskodni – gondolta. Kifogások nélkül hagyni, hogy a megérzései vezessék. Valami azt súgta, hogy ez a romos ház nem valaminek a végét, hanem éppen a kezdetét jelentheti. Még akkor is, ha valójában senki sincs a szobában, az üres falaknak beszél és minden, amit most lát, mindössze vad képzeletének szüleménye.

‒ Sajnos mi is csak azt tudjuk, amit ezekben a könyvekben olvastunk. Az átjárás nagyon veszélyes, inkább nem kockáztattunk.

– Pedig mindig is nagy álmom volt megnézni a Suttogó cédrust… vagy… vagy… beszélni egy igazi kulcsőrzővel! ‒ mélázott Morris sóhajtozva. ‒ Olykor volt rá alkalom, hogy Claryssa a falnak hátat fordítva olvasott a karosszékben. Akkor láthattam ezeket a csodás rajzokat és a ragasztott, préselt növényeket.

Erre Felia értetlenül a falon lógó ovális képkeretek felé intett.

– De ha még ti sem jártatok ott, akkor ők honnan tudtak a völgyről ennyi mindent?

– A férj aligha tudott a felesége ezen dolgairól ‒ szólt közbe Nestor kissé megvetően.

– De hiszen az imént mondtátok, hogy együtt mentek oda ‒ pördült meg Felia. Kíváncsisága kezdte elnyomni szorongását.

– Ugyanazon a napon tűntek el innen, az igaz, ezért úgy gondoljuk, együtt indultak útnak a völgybe. Azonban egyedül a hölgy volt az, aki terveket készített az utazásra. A könyveket is ő hozta ide és övé volt az a napló is, melyet most a kezében tart ‒ azzal Nestor a zöld borítású olvasmányra mutatott, mely most Felia ujjai között hevert.

– Ez különös…

Most, hogy jobban megnézte a feljegyzéseket, csakugyan egy személytől származtak, ami azt jelentette, hogy Claryssa nem kapott segítséget George–tól a kutatásban. De vajon mi köze lehet ennek a csinos, fiatal nőnek az ő férjéhez? Ahogy tekintetét a masnis blúzt viselő, sápadt nőre emelte, féltékeny gondolatait azon nyomban elhessegették a fotó jobb alsó sarkába karcolt, félreérthetetlen tények.

A fotó 1957‒ben készült, és Claryssa nem nézett ki többnek húsz éves lánynál.

– Hát persze… de buta vagyok ‒ mosolygott szégyenkezve.

– Ez a kép akkor készült, amikor ideköltöztek ‒ magyarázta Nestor.

– Tehát, most olyan hatvan körül lehet? ‒ tűnődött Felia, majd újra a naplóra pillantott.

A puha bőrkönyvecske azonban inkább tűnt tankönyvnek, mintsem izgalmas emlékiratnak. Felia a naplókat titkos találkák és fordulatos kalandok leírásaival telezsúfoltnak képzelte, nem pedig zuzmókkal foglalkozó növényhatározónak.

Valami hibádzott.

Itt élt ez a gyönyörű nő az okos férjével, aztán csak úgy fogták magukat és csapot, papot itt hagyva átmentek egy olyan világba, amit alig ismertek? Habár láthatóan elég sok mindent sikerült összegyűjteniük róla. De hogyan? Kitől? Egyáltalán, mióta lehet csak úgy járni, kelni a világok között, és hol van ez a Nurd‒völgy, már ha létezik? Egyre csak szaporodó kérdéseire a szertehagyott könyvkupacban remélte a válaszokat. Miután a falszellemeknek hála talált némi száraz fát, begyújtott a kandallóba. A szűnni nem akaró vihar kísérteties zajaitól képtelen volt lehunyni szemét, így egész éjjel olvasgatott a meleg tűz közelében.

Claryssa világos leírásaiból rengeteg mindent megtudott a skót gyűszűvirágokról, a sasharasztról és a lápcsillagról. Mikor megunta a növénytant, átugrott a nem mindennapi történelemkönyvekre, aztán átlapozta a jelképek szótárát és az útikönyvet is. A nurd‒völgyi királyokat és politikai történéseket leíró könyv azonban csupán egy adott kort vázolt, méghozzá azt, amelyben Claryssáék feltehetőleg átutaztak.

Szó volt benne egy nagy hatalmú uralkodóról, aki Nurd-völgyben kormányzott 1914‒ig. A könyv szerint ez a bizonyos Adortmur a koboldok  királya volt, és háromszázhúsz évesen halt meg, pontosan kétszáznyolc évnyi békés uralkodás után.

Koronázása abban az évben volt, mikor első lánya, Hilde született. Felia az uralkodó másik örököséről, Herzeloide hercegnőről is részletes leírást kapott az alapos szövegnek köszönhetően. Apjuk halálakor Hildére, az idősebb nővérre bízta a völgyet, de meghagyta, amint Herzeloide betölti százhuszadik életévét, ő is kiveheti méltó részét a királyság irányításából. Így is lett. Amint Herzeloide betöltötte a százhuszat, 1935‒től a két testvér közösen uralkodott Nurd-völgy népe fölött, és ez a mai napig, pontosabban a hatvanas évekig biztosan így is maradt.

– Lássuk csak… ha akkor született Hilde, mikor Adortmurt megkoronázták akkor most… most… kétszázkilencvenegy éves??

– Mondott valamit, kisasszony? ‒ kukkantott ki Morris a tapéta egyik levált sarka mögül, miközben a Felia kezében pihenő könyvecskét fürkészte.

– A koboldok nagyon sokáig élnek ‒ tette hozzá a szekrénynek támaszkodó Nestor, aki még mindig tartotta a tisztes távolságot. ‒ Odalenn, a koboldok világában sokkal tisztább a levegő, és a környezet megóvásának számos jótékony hatása van. A koboldok jelszava is így hangzik: minek vágnál ki egy fát egy kobold élet miatt, mikor az a fa több ezer koboldéleten át is virágozhat!

– Óriási lombházakban laknak és a gyökereken keresztül közlekednek! ‒ csatlakozott lelkesen Morris.

– De nem csak Nurd‒völgyből áll a koboldok birodalma. A királyságon kívül még öt tartomány van, mely a fennhatóságuk alá tartozik. Természetesen ezeknek is külön uralkodóik vannak, megkönnyítve így a kormányzást.

Felia kíváncsian felkapta fejét.

– És mik ezek a tartományok?

– Lássuk csak… valamelyik könyvben olvastam egy bizonyos Rundgal‒rengetegről ‒ kezdett bele Morris. ‒ Azt mondják, hogy barátságtalan lények lakják ezt a vidéket és a legtöbbjük igazából torzszülött. Egyébiránt ártalmatlanok, csak mivel rémisztőek, igencsak zárkózottak.

– Vagy ott van Elgardinia ‒ folytatta Nestor. ‒ Filomena tündérkirálynő kezei alatt gyűlt össze minden szépség, ami odalent csak megtalálható. Szorgos kis tündérnépek lakják, de túl sokat bíbelődnek a külcsínnel. A praktikusság némileg háttérbe szorul.

– Itt Claryssa egy apró megjegyzést tesz valami Omorus‒oromról is, ahol Penelope hercegnő uralkodik ‒ csatlakozott Felia, ujjait a könyvecske egyik sorára helyezve.

– Igen-igen, mintha hallottam volna már róluk valamit. ‒ Dörzsölgette vakolatszakállát Nestor.

– Nem ők azok, akik csak parádéznak és elhanyagolják a teendőiket?

– De, igen! Jól mondod, Morris! Itt csupa móka és kacagás az élet, csak ne kelljen dolgozni ‒ nevetett fel Felia meglepetésére Nestor.

– Tehát akkor, Nurd‒völgy egy, és akkor… mi a másik kettő?

– A Sionir-szoros! Különleges, ritka lények otthona. Szerfelett pökhendik és nem tűrik a léhaságot.

– Folyton csak a munka… ‒ csóválta a fejét Morris. ‒ Na és persze ott van Szilánkbérc.

– Ott kik laknak?

– Igazából azt nem tudjuk. Nagyon titokzatos hely és fontos a koboldok számára. De többet senki sem tud róla. Még szóbeszéd sem kering.

– Hm… ez különös. És vajon Petersonék hol tudtak átmenni a tartományokba? – kérdezte Felia, mire a falszellemek kérdőn összenéztek, majd egyszerre megvonták kőporos vállukat.

 

Az útikönyvnek hitt kötetről időközben kiderült, csupán egy köteg spekuláció és semmi pontos információt nem tartalmaz. Tündérköröket és köveket említettek a sorok, melyek akár átjárók is lehetnek. Felia már hallotta korábban, hogy megfelelő időben egy adott helyen varázslat is történhet, ha bizonyos energiák összegyűlnek, ám ezen jelenségekre nem volt határozott bizonyíték.

Kezdte úgy érezni, hogy itt, ahol bárki számára elérhetőek volnának, semmi nem fog megmutatkozni számára. Az a merész gondolata támadt, hogy Claryssa titkolhatott férje elől valamit.

– Az egyikőtökben sem merült fel, hogy Claryssa csupán egymaga utazott át a koboldok világába?

Nestor töprengve felvonta szemöldökét.

– Aligha sikerülhetett neki egyedül ennyi információra szert tenni ilyen rövid idő alatt. De ne feledje, hogy az is csupán feltételezés, miszerint odamentek! Annyit tudunk, amennyit láttunk és hallottunk.

Felia fáradtan bólintott, és mivel a többi írással nem jutott közelebb Claryssa személyéhez, újra a zöld naplót vette szemügyre. Forgatta és forgatta, de sem fejjel lefelé, sem pedig visszafelé nem tudott kiolvasni semmilyen titkosírást az ujjaskosbor és a lápi hízóka lelőhelyeiről szóló sorok mögött.

Aztán ahogy kezdtek összemosódni lehulló pillái mögött a betűk, azzal együtt felsejlett egy mesébe illő álomvilág, és minden másra csendesség borult.

***

Ízelítő a következő fejezetből:

 

5. Szirmok alatt a múlt

 

Másnap reggel Felia kellemetlen fejfájással ébredt, és korgó gyomra gyorsan meg is válaszolta ennek okát. Ahogy lehúzta arcáról a rátapadt napló lapjait, kis híján kitépett egy préselt hangaágat rögzítő fotót. Mikor letekintett a szamárfüles, ragasztott képre elfogta a bűntudat, röstelkedve próbálta meg visszatapasztani azt egy kis nyál segítségével. Bár a kép széle elázott, alatta egy másik, tollal írt szöveg kezdett kirajzolódni.

– Bingó! ‒ kiáltott fel örvendezve, majd az asztalon heverő levélbontó kés után nyúlt és felemelte vele a ragasztott képet.

A naplót virágok préselt maradványai tarkították, melyeket úgy tűnt, Claryssa nem csak egyszerű kedvtelésből gyűjtött. Kiváló rejtekhelyet biztosítottak elzárt gondolatainak. Az első bejegyzést 1966. február 28-as keltezéssel írták.

***

Ha tetszett a részlet, oszd meg valakivel, akiről úgy véled, szeretné a történetet vagy kövess az újabb tartalmakért facebookon és instagramon🙂

Az oldalon további háttérinformációkat is találsz a blogregényről, a tartományokról és varázslényekről, a karakterekről, és egy kis koboldtörténelemről térképekkel illusztrálva.