7. fejezet: A lombház mélyén

A gyertyánok közt barangolva Felia ismét azt gyanította, hogy rosszul értelmezte a napló vadászlakról szóló leírásait. Bár Claryssa számtalan alkalommal említést tett az áfonya bokrok mögötti tisztáson megbúvó hajlékról, az valahogy rendkívül ügyesen elrejtőzött.

Mikor odaért a tisztásra, bizakodón pásztázta az összehajló fák réseit, csakhogy pár romos kőrakáson kívül semmit sem talált, ami akár csak egy kicsit is kunyhóra hasonlított volna.

‒ Valami itt nincs rendjén! Itt kellene lennie! ‒ kutatott a távolban némi bizonyosság után.

Ahogy egyre közelebb ért a szokatlan kőhalomhoz, elfogta a szomorúság. A kormos kövek kísértetiesen hasonlítottak egy ház talapzatához.

Felia nem hitt a szemének. Az utolsó dolgot, amit Claryssáról még megtudhatott, nem őrizte több egy tucat törmeléknél.

De vajon hol lehet a ház többi része? 

A maradványok alapján a tűzvész már nagyon rég csaphatott le az épületre. Legalább is, az elszenesedett foltokból erre lehetett következtetni. Valaki felgyújtotta a vadászlakot, és az a valaki tulajdonképpen bárki lehetett, ha Felia számba vette a lehetséges gyanúsítottakat.

A kövek közt megbúvó fűcsomók helyén azóta sem nőttek növények. Még egy haszontalan gyom sem bukkant elő a koromfekete földből. A ház, a benne történtek emlékével továbbra is ott élt a hátramaradt, sötét lenyomatban.

Felia, mialatt a Priomh Street 14-es háza felé vezető ösvényen sétált, újra és újra elolvasta az utolsó,májusi bejegyzést. Átlapozta a korábbi írásokat is, hátha említést talál Claryssa betegségét illetően, de zsákutcához ért.

Még fáradt végtagjait vonszolta az úton, átjárta a reménytelenség.

Ostobaságnak tűnt az elképzelés, hogy egy idegen múltját kutatva talál majd rá annak az embernek a titkára, aki a legkevésbé sem volt ismeretlen számára. Az emlékeknek köszönhetően immáron olyan közel érezte magához Claryssa Petersont, mintha többről lett volna szó egy elhagyatott, szerelmes nő képzelgésénél.

A szívében lapuló bánat mellé hamarosan bűntudata is beférkőzött, amiért oly mértékben lefoglalták az itt történtek, hogy saját családjáról is megfeledkezett. Elhatározta, amint visszaér, mindenképp üzen Jeffreynek, legalább annyit, hogy ne aggódjon érte, mert minden a legnagyobb rendben van.

Bár nem volt biztos abban, hogy ezzel a teljes igazságot üzenné meg.

Felia az út hátralévő részében Claryssa növényhatározónak álcázott naplójába temetkezett.

Egyszer csak, mikor már hazautazásának terveit szövögette, különös dologra lett figyelmes a csapás szélén. A furcsa, rózsára emlékeztető bokrok levelei kerek karéjokban nőtték körbe a sárga virágokat. Felia sietve fellapozta az utolsó préselt oldalt.

‒ Ez palástfű! Claryssa palástfüvet akart használni a fájdalmaira!

A ragasztott, száraz levélke mellett azonban nem volt semmilyen leírás, mely utalt volna a gyógyhatásokra. Ahogy újra a könyv lapjai közé mélyedt, az elágazásnál rossz irányba fordult. A halványodó út mentén egyre több palástfű burjánzott, még végül a csapást teljesen felváltotta a tüskegallyas erdő.

Pár pillanat múlva világossá vált számára, hogy nem csak, hogy nem tudja, merre induljon, de ötlete sincs, éppen hol is tartózkodik. Bármerre tekintett, az ösvény, melyen korábban a palástfüvet találta, szőrén, szálán eltűnt.

Hunyorogva pásztázta a barátságtalan erdőt, amikor a távolban, a sűrű levélsátor mögött megpillantott egy lombházat. A tetőből jó pár deszkát begyűjtött már a szél, és a kunyhót is alig lehetett elkülöníteni az óriásfától, amelyre ráépült. A tartóoszlopokat négy, erősebb ág közé ékelték. A gerendák rései közt átsiklottak az ágak és a levelek, mintha a ház egyenesen a fából nőtt volna ki.

Kísérteties látványt nyújtott.

Felián eluralkodott a kíváncsiság, felállt és elindult a titokzatos hajlék felé. A hatalmas törzs kérgéhez támaszkodva tétovázott, miközben a meredek kötéllétrát fürkészte.

A lombok között suhanó szél megzörgette a vízcseppes leveleket.

Felia szíve vadul kalapált kabátja vastag rétege alól, mintha ő is inkább a menekülést választaná. Lassan járta körbe a széles fatörzset. Tapogatózó ujjaival a rücskös kérget kopogtatta, hátha valahol üreget talál mögötte.

– Ilyen nincs – dobbantott az avarba lábával. – Hát sehol máshol nem lehet bejutni ebbe a hááázbaaaaaa!!!

A következő pillanatban eltűnt a talaj, és egy hatalmas csapóajtón keresztül már a sötét végtelen felé tartott. Felia megállíthatatlanul csúszott a kanyarulatokban. Jobbra-balra csapódott a vacokszerű járat fordulóiban, mígnem döcögősen, hátsó fertályára huppanva le nem fékezett egy puha matracra.

‒ Nem csoda, hogy Claryssa el akart menni innen ‒ zihált hasához kapva, majd óvatosan feltápászkodott.

A dohos pincében nem volt más egyéb a pókhálóval borított porcelánokon, pár darab korhadt boton és egy régi, törött hárfán kívül, melyeket mind egy halomban a sarokba pakoltak. Az alacsony mennyezetű helyiségből csigalépcső csavarodott, mely a lombok közt terpeszkedő kunyhóba vezetett.

Felia megfontolt léptekkel indult meg a rozoga lépcsőfokokon, fel egyenesen a fa tetejébe.

A széles törzs belülről már igencsak szűkösnek érződött, különösen úgy, hogy Felia az orra hegyéig sem látott. Ahogy a nyikorgó feljárón baktatott fölfelé, elöntötte a félelem. Mi lesz, ha várja majd ott valaki, akár élő akár holt? Mit fog tenni? Hová menekül majd?

Kisvártatva felért a fa tetejére, ahol az ablakokon keresztül már besejlett a lemenő Nap fénye, így a tárgyak körvonalai kivehetővé váltak.

Jó ideje nem járhatott a házban senki, melyet a hátrahagyott haszontalan dolgok is igazoltak. Volt ott egy szék, mely a szoba közepén állt, mellette az ablakban fából készült tálka, mögötte pedig egy kancsó esővíz egyensúlyozott. A helyiség túlsó végében egy kandalló ásított sötéten, melynek párkányát kavicsokkal szórták tele. Volt még egy könyves szekrény a bejárat melletti sarokban, de abban csak egyetlen egy poros kötet pihent, újabb példánya a skót élővilág felvonultatásának.

Nem volt a lombházban semmi, ami csak egy kicsit is megérte volna a fáradozást, vagy ami ne várhatott volna holnapig. Felia már pördült is, hogy visszamenjen biztonságos, átmeneti otthonába, amikor véletlenül túl nagyot fordult. Az ajtó melletti szekrény megingott nekiütköző vállától, majd kitáruló üvegajtaján keresztül a súlyos kötet kiborult, és csattanva ért földet.

Felia felsikoltott.

‒ Belzebubra! Milyen ügyetlen vagyok!

Mikor lehajolt a vaskos könyvért, furcsa zajok kezdtek zúgolódni a párkány alatt. Az ágak az ablakot csapkodták, és árnyakként szaladgáltak az üvegen a szélfútta levelek. A pince felől hátborzongató, éles hangok szöktek fel az emeletre. A következő pillanatban fehér fény villant, melyet rettenetes égzengés követett.

Skócia villámai lecsapni készültek.

Felia gyorsan a székre helyezte a szövetbe burkolt könyvet és szemügyre vette a szobát annak reményében, hátha talál valamit, amivel begyújthat a kandallóba. A tűzhely mellett rálelt egy kisebb dobozra, melyben aprócska gyufaszálak sorakoztak. Sajnos úgy tűnt, hogy korábban már mindet elhasználták, de Felia egy határozott mozdulattal a doboz aljába túrt.

‒ Megvagy!

Ekkor eszébe jutottak a pincében sorakozó korhadt botok. Lemászott a csigalépcsőn, majd amilyen gyorsan csak tudott, felmarkolt párat és már újra fent is volt. Végigsuhintott az utolsó ép szállal a doboz oldalán, mire ismét melegséges világosság költözött a szobába.

A sárga lángok felszökkentek, a belőlük áradó forró pára megérintette Felia arcát, aki így mindjárt kevésbé érezte borzasztónak a hangulatot.

Miután átjárta a nyugalom érezte csak, mennyire kimerült. A kandalló mellett, a gyufás doboz alatt talált egy ósdi pokrócot, azt terítette le a padlóra, hátha kényelmesebb lesz.

Ahogy nézte a lobogó tüzet, felrémlettek az elmúlt pár nap történései. Claryssa kalandos életét követve az övé is akaratlanul eseménydússá vált. Hol azért, mert nyomra bukkant, hol pedig azért, mert amint sikerült kicsit előrelépnie, valami mindig lökött rajta kettőt hátrafelé. Eljött az ideje, hogy felhagyjon ezzel az őrültséggel.

Az utolsó, amit még megengedett magának, az az állóóra tüzetesebb vizsgálata volt.

***

Ha tetszett a részlet, oszd meg valakivel, akiről úgy véled, szeretné a történetet vagy kövess az újabb tartalmakért facebookon és instagramon🙂

Az oldalon további háttérinformációkat is találsz a blogregényről, a tartományokról és varázslényekről, a karakterekről, és egy kis koboldtörténelemről térképekkel illusztrálva.