„Megszállottan érdekelnek a történetek” – interjú Szabados Ágnessel

Irodalmi berkekben már megkerülhetetlen Szabados Ágnes híradós neve és az általa életre hívott – rendkívül sokrétű, az olvasás szeretete okán mégis kapcsolódást jelentő – bibliofil miliő.

Mindennapjait követve egy 35 ezer résztvevőt számláló könyvklub tagjai lehetünk, podcast interjúkat hallgathatunk izgalmas történetekről, megtapasztalhatjuk a betűk gyógyító erejét az irodalomterápia jóvoltából, vagy épp betekinthetünk a könyvkiadás kulisszatitkaiba.

Ennek az interjúnak az apropója legfrissebb projektje, a számára meghatározó olvasmányoknak otthont adó Libertine Könyvesbolt volt – Ági a hangulatos budapesti üzletben mesélt a könyvek adta pótolhatatlan élményről, írásról, álmokról és jövőbeni olvasásnépszerűsítő terveiről.

Fel tudod idézni a legelső, maradandó könyves élményedet?

Talán a Harry Pottert mondanám, ezt sokszor is mesélem, hogy pont annyi idős voltam, mint a szereplők, amikor olvastam, és rengeteget segített az iskolai időszakban. Sok szempontból első könyv volt az életemben: az első, amelyen sírtam, amit egy ültő helyben olvastam, a legelső könyv, ami a többi könyv felé lökött, ami megmutatta a betűk hatalmát és megtanított rá, hogy oké, a kötelezők nem a legjobbak, de ha túléljük őket, akkor van egy csomó csodálatos kötet, amivel megéri foglalkozni. Nekem talán ez volt az a pillanat.

Egyértelműen látszik, hogy az álmaidat éled, de melyik fogalmazódott meg benned korábban?

Mindenképpen a híradózás. A könyvek szeretete nagyon sokáig csak hobbi volt, aztán már híradósként kezdtem el gondolkodni, hogy ezt a hobbimat felvállalnám, hátha példát tudok mutatni. Ebből a hobbiból pedig egy misszió lett. Igyekszem az embereket olvasásra késztetni, az olvasást népszerűsíteni, de az, hogy professzionálisabb szinten foglalkozzak a könyvekkel, az az utóbbi egy-két év eredménye, amiért újra iskolapadba ültem. Így jutottam el oda, hogy könyvkiadó, most pedig könyvesbolt is lett a dologból. A könyvesbolt egy olyan típusú álom, amit ki sem mersz mondani. Én sem feltétlen gondoltam még nyár előtt, hogy erre reális esélyem lehet. Még úgysem, hogy a NIOK már akkor négy éve ment, de örülök, hogy nyáron végül is mertem nagyot álmodni, és eljutottam ide.

Melyik jelenti a legnagyobb kihívást számodra?

Kihívást most mindenképp ez jelent, mert új. Alapvetően mindegyik terület fontos része az életemnek és valószínűleg nem léteznének egymás nélkül. Már csak a híradós munkám miatt sem tehetem meg, hogy választok, azt mondom mindig, hogy 50-50%. Egyébként pont az a jó benne, hogy ezek kiegészítik egymást az életemben.

Nagyon más jellegű munkát igényelnek, de igazából azért valahol közös, hogy történetekkel foglalkozunk a híradóban is, és a könyvesterületen is, legyen szó akár a podcastről, könyvkiadásról vagy könyvklubról. Mindig a történeteken van a hangsúly, melyek engem megszállottan vonzanak, érdekelnek.

Ha röviden szavakba kellene öntened, az elmúlt évek távlatából mit jelent az irodalom,
hogyan tennéd?

Nagyon sok mindent. Valahol közösséget, mert nagyon-nagyon szeretem a NIOK-ot, és borzasztóan örülök, hogy annak idején elkezdtem, hogy több százan olvasunk, beszélünk ki egy könyvet, vagy amikor rendezvény van és rengetegen eljönnek. Szerintem egyébként az offline lesz az új online, és nagyon felértékelődik majd az, amit élőben csinálunk. A rendezvények, a személyes találkozás nagyobb szerepet kapnak. Itt a boltban már most is érezhető, hogy milyen sokat tud jelenteni már néhány perc beszélgetés is a könyvekről, az olvasmányélményekről, úgyhogy azt mondanám – így kicsit pátoszosan – hogy egyfajta családot jelent számomra ez a közösség.

Visszatérve a könyvekre, az irodalomra, számtalan alkalom volt, hogy egy könyv adott esetben megmentette az életemet, így az ezzel való foglalkozás eleve kiutat jelent számomra. Amiért viszonylag hamar elértem az álmomat, megkísértett engem is a kiégés szele, az olvasás pedig egy jó alternatív terápia volt. Azzal, hogy nem tudatosan ennyi munkám lett általa, tulajdonképpen egy hivatás teremtődött meg, amiért nagyon hálás vagyok minden szereplőnek, aki ezen az utamon elkísért és megadta a lehetőséget. Nagyon sokan kérdezik mostanában, hogy van ennyi mindenre időm. Igazából nem pihentem az utóbbi félévben, de ha az olvasást nézem, ez sem igaz. Valahol persze munka, hogy írok és beszélek az adott műről, de amikor olvasok, tényleg csak ezzel foglalkozom, és számomra ez pihenést jelent.

Ráadásul a mélyolvasásnak tényleg van egy ilyen relaxáló funkciója, ezért nem érzem azt, hogy megterhelő lett volna ez a félév. Egyrészt az álmomért küzdöttem, másrészt feltöltődtem, ezért tudom azt mondani, hogy nekem a hivatás, a család, a közösség mellett tényleg terápia is az olvasás.

Mit olvasol most?

Most Carlos Ruiz Zafóntól az Angyali játszmát. Fantasztikus! Elkezdtem olvasni, mert nagy dilemmában voltam vele, de gondoltam adok neki harminc-negyven oldalnyi esélyt. Most a háromszázadikon vagyok és tényleg letehetetlen, hihetetlenül szövevényes. Aztán elkezdtem – bár most félbehagytam – Matthew McConaughey könyvét, viszont gyorsan olvasós, jó a stílusa, meg én bírom is őt, úgyhogy mindenképp be fogom fejezni.

Várhatóan milyen kötetek jelennek majd meg a kiadód égisze alatt? Beszélhetünk valamilyen határozott irányvonalról?

Jelenleg olyan könyvekre, munkákra vágyom, mint amilyen a Marianné is volt. Megérzésből jött, hogy szerintem neki írnia kellene, a munkafolyamatot pedig végig tudtam kísérni Mariannal egyeztetve. Alapvetően nekem pont ez lenne a lényeg, hogy az adott könyv születésében végig részt vegyek, mint egy projektben. Egyelőre nincs meg az irány, egyszerűen csak jó könyveket szeretnék kiadni. Ebben nagy szerepe van annak, hogy én vagyok, aki felfedezi, és aki végigfuttatja a folyamatot.

Most készül egy novelláskötet egyébként. Nagyon sok női kortárs novelláskötet van, de szerintem hiányzik a harmincas férfihang az irodalomból, nekem pedig van egy jó barátom, akit évek óta ösztönzök, mert nagyon jól ír és jól reagál a mindennapjainkra. Most már készül a könyv, tegnap éjjel is dolgoztunk rajta.

Ezen felül mesekönyv ötletem is van, egy érdekes fúzió, ami egyszerre szól anyáknak és gyermekeiknek, valamint már régóta készítem az olvasónapló gyerekváltozatát tíz pedagógussal karöltve. Jó ideje foglalkoztat, hogyan lehetne a gyerekeket megfogni, és úgy látom, hogy a kilenc-tizenkét éves korosztály az, ahol még el lehet csípni őket, utána jönnek a rossz kötelezők, a nehéz olvasmányok és elveszítjük őket. Teszek erre egy kísérletet.

Választottunk huszonegy művet, amit, ha szerintünk elolvas a gyerek, akkor jó eséllyel olvasó is marad. Nagyon kreatív formában próbáljuk ezeken keresztül segíteni az olvasást, hogy legyen benne szórakozás, mégis edukatív, interaktív, trendi legyen, az ő hangjukon szólaljon meg. Tényleg úgy érzem, hogy sok felnőttet sikerült megszólítani, egyre növekszik a csoport és érzem a felelősségem a gyerekek irányába. Remélem, hogy tavaszra már készen lesz. Nagy álmom, hogy legyen egyfajta összefogás erre az alternatívára. Jó lenne, ha a tanárok ezt támogatnák és az iskolákba is be tudna jutni, havonta egyszer pedig el tudnék látogatni, hogy beszélgethessek róla a gyerekekkel.

Így, hogy már beleláttál a kiadói világba, mit tudnál tanácsolni egy kezdő szerzőnek?

Voltam egy háromnapos írókurzuson és megdöbbenve tapasztaltam, hogy mindenki író akar lenni, de senki nem olvas. Ez a legelső szerintem, hogy olvasson minél többet. Úgy tartják, először utánozni kell a mestert – de ez minden területen így van – és aztán szép lassan majd kialakul a saját stílus, de ehhez rengeteget kell gyakorolni. Sokaknak vágya, hogy író legyen, de ez a mai világban nagyon nehéz. Egy kiadóhoz szinte ömlenek a kéziratok, ahogy hozzám is, mióta kiment a híre, hogy megnyitottunk. Gyakorlatilag esélytelen ennyi mű közül választani. Nincs rá kapacitás, hogy ezeket el tudják olvasni, ahogy nekem sincs, arról már nem is beszélve, hogy a nagy többségük nem is jó.

De hogy ne vegyem el senkinek a kedvét, talán a legfontosabb az, hogy minél több emberrel olvastassa el és próbáljon meg a saját mikrokörnyezetében valamiféle felületet kiépíteni. Social média nélkül nem lehet érvényesülni. Ha nincs legalább minimális követőtáborod, nincs egy érdekes történeted, nem vagy egyedi, akkor szerintem szinte lehetetlen. A nagy kiadók is csak azzal foglalkoznak, akinek kiépített bázisa van. Ezt tudom tanácsolni.

Te magad gondoltál már arra, hogy könyvet írj?

Szerintem mindenki, aki olvas és szeret olvasni, arra vágyik, hogy megtapasztalja azt az érzést, amikor a könyve ezrek életét változtatja meg.

Nekem az életem most nem erről szól. Nagyon sokáig azt hittem, hogy igen és majd írni szeretnék, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg nem hiába tolódtam el abba az irányba, hogy a kiadóval és könyvesbolttal inkább segítem azokat, akik jól írnak és írni szeretnének. Egyszer lehet, de úgy gondolom, sokat kell még olvasnom és érnem. Ha majd meglesz mindez, és felötlik bennem egy történet, amit eddig még senkitől nem hallottam, akkor egyébként lehet. Miért ne?

Zárásképp ejtsünk néhány szót a közeli terveidről. Milyen projekteken dolgozol mostanában? Van még a könyvesbolthoz hasonlóan nagy álom a tarsolyodban, amit véghez szeretnél vinni?

Van egy új ötletem, amire most nagyon készülök, de minden akkor fog megvalósulni, ha túlleszünk a covidon. Rengeteg a lehetőség itt a boltban, kismillió ötletem van az irodalmi reggeliktől kezdve a workshopokon át az élő könyvklubokig. Lesz olyan, amit már az évben nem fogok folytatni, mert szeretnék a könyvesboltra fókuszálni, több energiát fektetni bele és itt rendezvényeket megvalósítani. Nagy álmom egy könyves műsor a televízióban, ez szintén hatalmas kihívás, de alapvetően lelkes és kíváncsi természet vagyok. Nem hiszem, hogy bármikor is mókuskeréknek élném meg ezt a sok mindent, mert alapvetően azzal a témával foglalkozom, ami boldoggá tesz, és ez sosem lehet megterhelő.