Irodalmi mankóim lelki megpróbáltatások idejére

Talán egyébként is elérkezett volna egy fordulópont az életemben, a megértés, elfogadás gyakorlásának ideje, de a körülmények felgyorsították a háttérben már régóta morajló folyamatokat. Ha visszatekintek az ezidáig megélt mélypontokra, egy könyv emléke is mindig feldereng, ami az adott helyzet megélését segítette bennem. Mert az irodalom már csak ilyen…

Az alábbi szubjektív cikkben az elmúlt éveim krízismentő terápiaolvasmányait találjátok. Talán meglepő lesz, hogy nem önsegítő kötetek fülszövegei fogadnak, de ez is csak azt mutatja, hogy bármilyen olvasmányról legyen is szó, az valakinek, valamikor, talán épp a legnehezebb pillanatban, gyógyító lélekbalzsam lehet.

Deborah Harkness: A ​boszorkányok elveszett könyve (Cartaphilus)

Naivan azt gondoltam, hogy az idei év alakulása semmilyen befolyással nem lesz a lelkivilágomra. Persze utólag visszagondolva ez az elképzelés teljességgel nonszensz.  Reménytelen idealistaként azonban valóban úgy hittem, ha a terveimet nem is vagyok képes maradéktalanul véghez vinni, egészséges felnőttként képes vagyok feldolgozni a körülményekből származó kudarcokat. Vagy legalábbis azokat nem személyes csalódásként megélni.

Miután mindez nem a várt módon sikerült, a letargia pedig kisebb olvasói/írói válságot is előidézett, kezdtem igazán pánikba esni. A szorongásból egyetlen könyv tudott valamelyest kizökkenteni, ez pedig Deborah Harkness csekély 700 oldalnyi misztikus-történelmi-romantikus ötvözete, A ​boszorkányok elveszett könyve. Ez a monumentális sorozat finom részletességével, varázslatos történetszövésével és emlékezetes karaktereivel rést ütött a melankólia pajzsán, és segített visszatérni szeretett könyveim otthonos közegébe.

John Fowles: A ​lepkegyűjtő (Európa)

A lepkegyűjtőt még egyetemista évem alatt olvastam, a Centrál Színház épp akkor tűzte műsorra John Fowles modern pszicho-thrillerének adaptációját, a szeretett férfi pedig nem velem ment arra a bizonyos premierre. Könyvmoly lévén akképp próbáltam kapcsolódni a fájó történésekhez, hogy a kötelező szociológiai olvasmányok mellé Fowles világhírű klasszikusát is a kölcsönzőládába csúsztattam.

Az egymás pszichikai deficitjeire tragikus katalizátorként ható szereplők egyértelműen a végzetük felé rohannak. S bár a mi esetünk a való élet eseményeit tekintve természetesen nem hasonlított a cselekményre, a lélektani párhuzam határozottan kiviláglott. Kétszáz oldal után, a Keleti Pályaudvar nyirkos padján ücsörögve belém égett a felém közeledő,  időközben borzongatóvá vált férfi alakja, ahogy ennek a meghatározó irodalmi alkotásnak az emléke is.

Oprah Winfrey: Amit ​biztosan tudok (Édesvíz)

Oprah kötete némileg kakukktojás, tekintve, hogy nem kötődik konkrét személyes mélyponthoz, mégis valamiért máig erőteljes, maradandó nyomot hagyott bennem ez a vékony kis olvasmány megannyi tanulságos anekdotájával. Talán az az elképesztő, inspiráló út ragadott magával, amit ez a hihetetlenül erős nő bejárt, vagy azok a bölcs felismerések, melyeket a csúcsra érve, hátratekintve megfogalmazott.

Az Amit biztosan tudok egy hányattatott sorsú gyermekből lett világhírű példakép lelki utazását tárja elénk, tele szívfacsaró, örömteli, őszinte, lelkesítő, felemelő, megrendítő pillanatokkal. Vagyis minden olyan érzülettel, ami jól jöhet, ha felráznánk magunkat a szürke, nyomasztó valóságból, vagy egyszerűen csak úgy látjuk, eluralkodott életünk felett a káosz. Amit biztosan tudok, hogy jelen pillanatban ezzel feltehetően nem vagyok egyedül…

Emily Brontë: Üvöltő ​szelek (Könyvmolyképző)

Oly sok mindent jelent nekem ez a kötet: megannyi érzés, gondolat, emlék. Nehéz volna kiragadni egyetlen mélyrepülést, amikor sikerült a felszínre hoznia. Ez utóbbi meglepő lehet, tekintve gótikus, nyomasztó atmoszféráját, lélektani komplexitását, de számomra valahogy épp az ilyen mélabús, messzire vivő történetek jelentik a kiutat a személyes sötétségemből, ami alkalomadtán túlságosan is behúz.

Természetesen az utóbbi hónapokban egyaránt előkerült, ahogy a korábbi évek – iskolai, munkahelyi, szerelmi – csalódásai alkalmával is bármilyen meglepő, hű társamnak bizonyult. Tudományos magyarázat nincs rá, talán már reflexszerűen nyúlok Brontë kisasszony klasszikusához, de ha van ilyen irodalmi royal flush a kezetekben, mindenképp töltődjetek fel általa a jelenlegi kimerítő zűrzavarban.

Elizabeth Gilbert: Big ​Magic (Partvonal)

Egy karácsonyi kirándulás során botlottam bele Elizabeth Gilbert könyvébe. Akkor úgy hittem, önigazolást találok benne arra, milyen hálátlan feladat is kreatív embernek lenni és milyen gonosz a világ, hogy nem ismeri el az erőfeszítéseimet. Ezzel szemben egy jól megérdemelt anyai pofonnal ért fel ez a kívülről cukormázasnak tűnő kis kötet.

Minden kreatív ember kézikönyvét szolgáltatta az Ízek, imák, szerelmek bestseller írónője, aki személyes tanulságokkal megspékelt motivációs löketet ad, miközben munkára, alázatosságra, kitartásra, az alkotás szeretetére int. Fogja az összes, művészettel kapcsolatos közhelyet és kiteszi dideregni az ablakba. Felszabadító élmény ez a könyv! Szívből ajánlom! (Nemcsak alkotói válság idejére!)