Világhírű szerzők és bizarr babonáik

Számos híres író szokatlan, excentrikus viselkedést tanúsít, ha a szerencse üldözéséről, vagy épp a balsors elkerüléséről van szó. Egyes alkotók hiedelmei az ismert babonákhoz kapcsolódnak, még mások kimondottan az írói tevékenység kapcsán ragaszkodnak a bizarr körülményekhez. Összeállításunkban neves szerzők különös szokásairól olvashattok.
Charles Dickens állítólag mindig tartott magánál egy iránytűt, melynek észak felé kellett mutatnia, amikor álomra szenderült. Úgy vélte, ez felszabadítja a kreatív energiákat, melyek jól jöttek például a Twist Olivér, vagy a Karácsonyi ének megírásakor.

Dr. Seuss – a Grincs megteremtője – kalapot húzott, amint elhagyta az ihlet. Azt beszélik, 300 fejfedőből álló gyűjteményt halmozott fel így, és amikor alkotói válságba került, csak kiválasztott egyet, melyet addig viselt, amíg újra homlokon nem csókolta a múzsa.

Isabel Allende minden év január 8-án kezd új regény megírásába, mivel a nagy sikerű Kísértetház című kötetébe is akkor fogott bele. Az eredetileg egyszerű levélként induló, később regénnyé bővülő történet bestseller lett, így jó néhányan vannak, akik tudják, miért is nem szabad zavarni év elején az alkotót. 

Friedrich Schiller, a weimari klasszikusok legjelentősebb képviselője azt állította, hogy nem tud írni, amíg nem érzi egy rothadó alma aromáját. Az asztal nyitva hagyott fiókjában erjedő gyümölcs különös inspirációt jelentett a Tell Vilmos drámát is jegyző poéta számára.
J. K. Rowling írónő Twitteren osztotta meg követőivel, hogy babonából sosem ad elnevezést készülő könyveinek. Amíg nem ért a teljes kötet utolsó fejezetéhez, üresen hagyja a címoldalt, és csak a történet befejezését követően gondolkodik a címadáson.

James Joyce költő úgy határozott, hogy születésnapján, azaz február 2-án jelenteti meg művét, az Ulysses című jelentős szerzeményt, mert úgy vélte, ez majd jó szerencsét hoz. Babona ide vagy oda, a megérzés bejött, és ezt követően a 2-es szám visszatérő motívum lett az író munkásságában.
Truman Capote állítólag péntekenként nem volt hajlandó tollat ragadni, és ha a hét többi napján meg is tette, kizárólag fekvő pozícióban jegyezte le gondolatait. Ez azt is jelentette, hogy csak olyan helyeken dolgozott vagy szállt meg, ahol biztosították neki az alkotáshoz szükséges körülményeket.

Alexander Dumas a színek mágiájában hitt. Azt beszélték, regényeit kizárólag kék, verseit sárga még esszéit rózsaszín árnyalatú papírra kívánta lekörmölni. 

Amy Lowell Pulitzer-díjas költő szivarra gyújtott, amikor úgy érezte, szüksége van némi kreatív szikrára. Annyira meg volt győződve a módszer sikerességéről, hogy egyszer 10 ezer darabot vásárolt kedvenc márkájából, nehogy kifogyjon az ihletadó füstölnivalóból.
***

A speciális babonák mellett az írói világban egyetemes hiedelmek is keringenek, melyek szigorú követése talán elkerülhetővé teszi az alkotói kudarcot. Sok szerző például ragaszkodik ahhoz, hogy még egy bekezdést írjon a novella végére, nehogy az a 13. oldalon fejeződjön be, de vannak akik a különleges íróeszközre, vagy ruhadarab – például pizsama – viselésére esküsznek. Akárhogy is, a fantáziadús alkotómunka megkövetel némi szeszélyességet, melynek a felsorolt szerzők maradéktalanul birtokában is vannak. 
forrás ITT és ITT