Bábeli rejtélyek nyomában * A tükörjáró 3. értékelés

Két okból is nagy hálával tartozom Nórinak, a Fyvone blog szerkesztőjének: egyrészt mert megjelenhet itt a könyvajánlóm, másodsorban – és talán számomra ez még fontosabb – egy hosszú várakozással teli év után végre csillapíthattam a Tükörjáró okozta könyvszomjam.

Talán nem vagyok egyedül vele, akit Ophélie és Thorn története hónapokon át lázban tartott a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban című második kötet után. Ugyanakkor valószínűleg az az érzés sem egyedi orvosi eset, hogyha nagyon várunk valamit, bizony könnyen csalódást okozhat. Habár ezt a diagnózist mégiscsak erős lenne felállítanom a Tükörjáró sorozat legutóbb megjelent kötetével kapcsolatban, azért bevallom nem egészen erre számítottam.

A könyvsorozatról

Na, de kezdjük az elején. Christille Dabos a Tél jegyeseivel írta be magát a fantasy irodalom történelmébe, amellyel számos irodalmi díjat bezsebelt és némi túlzással J. K Rowling nyomdokaiba lépett. A könyv 2017-es megjelenése után még két alkotás követte a nagy sikerű művet, a már említett Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban és e könyvajánló témája, vagyis a Bábel emlékezete, amely tavaly november végén látott napvilágot.

A történetben 2 évvel és három hónappal járunk Thorn és Ophélie szétválása után, amikor is főhősünk újra Animán tengeti az idejét. Eleinte úgy tűnik, nem tud kimászni az unalom és kilátástalanság melegágyából, mígnem a könyv egyik legszerethetőbb karaktere, Archibáld meg nem szökteti a matrónák szigorú felügyelete alól.

Ophélie természetesen férje keresésére indul, majd pusztán megérzéseire hagyatkozva egy különleges szilánkra, Bábelre csöppen. Itt a polgárok csak azt veszik észre, amit akarnak és jóakarót is csillagászati távcsővel talál az ember. A nem túl jó kilátásokat tetézi Isten jelenléte, aki már a második kötetben is feltűnt, noha nagyobb szerepet kétségtelenül a Bábel emlékezetében kapott.

Nyomozás, múltkeresés, rejtélyek.. 

A szilánkokra szakadt világ, a családfők különös viselkedése és a megmagyarázhatatlan rejtélyek szinte egyértelműen előidézték egy mindenek felett álló istenség karakterét. Ophéliét nemcsak Thorn megtalálása hajtja, hiszen legalább annyira szeretné megismerni a családfők múltját és a végére járni Isten cselszövéseinek is.

Folyamatosan egy belső erő mozgatja útja során, a nyomozás fejleményei pedig legtöbbször intuíciókon és látomásokon alapulnak. Hamarosan új színezetet kap Ophélie személye és apránként kirajzolódik, ki is ő valójában.

Ez engem inkább összezavart, mintsem nagyobb kíváncsiságot keltett volna bennem. Ettől a ponttól kezdve a cselekmény számomra elveszítette – A tél jegyeseiben annyira megkedvelt – fantasy és realitás határát. Ugyanakkor jó pont, hogy a szerző szépen szövi a szálakat és a sok történés ellenére sem veszítjük el a fonalat.

Régi jó ismerősök új köntösben

Ophéliét belső sugallata arra ösztönözi, hogy az Emlékműben, vagyis Bábel örökségeinek kincstárában megtalálja az igazságot a családfők múltjával kapcsolatban és ott Thornra is rálelhet. Az Emlékműhöz egyetlen út vezet, ez pedig a rögös, kihívásokkal teli képességgondozó iskola, melyből csak a legtehetségesebbek kerülhetnek fel az Emlékműbe. Valahonnan már ismerős ez a varázslóiskolás sztori, nem de?!

Az úgymond „egyszerű” témaválasztás biztosan nem a kreativitás hiánya, hiszen meglepetést bőven tartogatnak a sorok. Az Emlékműben már felgyorsulnak a történések, Ophélie ellenségben lel barátot és barátban ellenséget, kihívásokkal teli napjai során pedig próbál fényt deríteni minden rejtélyre.

Szerelem a levegőben

Főhősünknek minden a terv szerint alakul, ami sajnos vagy nem sajnos, de sokszor előre sejthető.  Ezzel párhuzamosan betekintést nyerünk a Sarkon történő eseményekre, ugyanis egy-egy epizódban helyet kap Faruk és Berenilde, illetve szerelmük gyümölcse, a kis Victorie mindennapjai. Velük együtt feltűnnek a már előző kötetekből jól ismert karakterek is, akik nélkül a Tükörjáró nem lenne ugyanaz.

Végezetül engedjétek meg, hogy pár szóban némi spoiler veszéllyel élve egy általam sokkal kedveltebb részét boncolgassam vagyis Ophélie és Thorn kapcsolatát. Azt hiszem elég annyit mondanom, hogy Thorn jégszíve hosszú idő után megolvad és persze vele együtt a miénk is… na de a többit a könyvből!

Összességében

Összességében méltó folytatása volt a Tükörjárónak, bár nálam nem érte el a „Wáó” hatást, amire vártam. Ennek ellenére érdemes nekiesni ennek a mintegy 600 oldalas fantasy világnak, ugyanis Christelle Dabos most sem ment képzelőerőért a szomszédba.

Én viszont ismét vendégségben:

Már a második alkalommal koptatom a billentyűzetem Nóri blogjára, ugyanazzal a lelkesedéssel, amikor először felkért vendégszerzőnek. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mekkora kihívás hiteles véleményt adni egy könyvről, úgy, hogy az informatív, ugyanakkor spoilermentes legyen.  Nóri ebben nagyon profi, hiszen általa már több tucat könyvről született értékelő. Remélem lesz még alkalmam vendégeskedni nála, de addig is sokat olvassatok, olvassátok!

Részletek: 

Kolibri, Budapest, 2019

584 oldal

Fordította: Molnár Zsófia