Látogatás a bestsellergyárban – így néz ki a neves írók napi rutinja

Gyakran feltételezzük, hogy nagy dolgokat csak azok vihetnek véghez, akiket zseniális tehetséggel áldott meg a sors. Ebben a hitben élve aztán rengetegen vannak, akik – mentségként felhozva a leírtakat – végül soha nem fognak bele álmaik megvalósításába. 

A sikeres emberek úgy tartják, pusztán a tálentum vagy az intelligencia nem elég, hajlandóság, szorgalom és olykor szigorú szabályok szükségeltetnek a célok eléréséhez. Ezek a készségek különböztetik meg az alább felsorolt neves tollforgatókat is, akiknek most beleshetünk jól felépített napi rutinjába. 

Murakami Haruki: “Az ismétlés a legfontosabb dolog.”

Egy 2004-es interjúban Murakami elárulta, hogy amikor egy regényen dolgozik, hajnali négykor kel, majd öt-hat órán át ír. A délután folyamán aztán tíz kilométert fut, ezt követően úszni megy, estefelé pedig olvas, vagy épp zenét hallgat és kilenc óra tájban tér nyugovóra.

“Minden nap változatlanul tartom ezt a rutint. Maga az ismétlés a legfontosabb dolog; ez a hipnotizmus egyik formája.” – vallja a szerző, aki szerint ahhoz, hogy hosszú időn át tartani tudjuk a napirendet megfelelő mentális és fizikai erő is szükségeltetik, akárcsak az olyan célkitűzésekhez, mint például egy regény megírása.

Ernest Hemingway: “Minden reggel írok.”

George Plimpton újságíró készített interjút Hemingway-el, melyben az író feltárta előtte napi rutinját, miszerint minden reggel dolgozik, rögtön az első nappali fény felbukkanása után. Hemingway hangsúlyozta, mindig olvassuk át, amit papírra vetettünk, és álljunk meg addig, amíg nem tudjuk, mit szeretnénk leírni a következőkben.

Délután az író kényszerítette magát, hogy befejezze a munkát, de sokszor képtelen volt elengedni, hosszú órákon át töprengett még azon, hogyan fogja másnap folytatni a történetet. Hemingway napirendjének kulcsa a szerző hihetetlen önkontrolljában rejlik, az ellenőrzött ütemezés és az időnként beiktatott leállások arra ösztönözték, hogy fenntartsa lelkesedését műve iránt.

Kurt Vonnegut: “Folyamatosan fekvőtámaszt és felülést csinálok.”

1965-ben Vonnegut levelet írt feleségének, melyben napi szokásairól esett szó. A kultikus amerikai szerző reggel 5:30-kor már ébren volt, aztán 8-ig dolgozott, a reggelit otthon fogyasztotta, és még 10 óráig koptatta az íróasztalt. A produktív délelőtt után elindult sétálni a városba, aztán úszott egyet és 11:45-kor ért haza. Ebéd után iskolai teendőivel foglalkozott, tanított vagy előkészítette az anyagokat.

Amikor hazaért körülbelül fél 4-kor, a nap hátralevő részét poharazgatással, zenehallgatással, főzéssel vagy olvasással töltötte. Bár nem tudjuk pontosan, hova szorította be, a szerző állítása szerint folyamatosan fekvőtámaszokat és felüléseket csinált, hogy karban tartsa szellemi és fizikai állóképességét.

Jodi Picoult: “Nem szerkeszthetsz üres oldalt.”

Jodi Picoult utolsó hét könyve rendre a New York Times bestsellerlistáján kötött ki. Az írónővel Noah Charney készített riportot, és természetesen az alkotásra vonatkozó kérdéseket sem mellőzte. Az írónő már egy könyv befejezésének másnapján belekezd egy új történetbe, és a hétköznapokon kisebb megszakításokkal, de állandó jelleggel serceg a tolla. Viszont a hétvégékhez ragaszkodik, akkor nem hajlandó dolgozni.

“Nem hiszek az alkotói válságban, túl sok időt vesz el az írótól. Ha korlátozott időd van az írásra, akkor ülj le és csináld. Lehetséges, hogy amit leírsz, azzal nem leszel mindig elégedett, de egy rossz oldalt lehet szerkeszteni, üreset viszont nem.”

Karen Russell: “Élvezd a rosszul írást.”

Noha Russell csupán 38 éves, már a Pulitzer-díj döntősei között is szerepelt. Állítása szerint napi szinten küzd, hogy figyelmét az írásra összpontosítsa és produktív legyen. Próbálja magát rendszerességre sarkallni, de mégsem tud teljesen elhatárolódni a múzsa csapongó pártfogásától. Vannak ritka, gyönyörű időszakok, amikor úgy érzi lángra kap a története, míg máskor kényszerítenie kell magát, hogy legalább néhány órát munkával töltsön.

“Azok az időszakok, amikor az írást könnyednek, magamat pedig intuitívnak érzem, számomra ritkák.” – mondja Russel, aki szerint ha békét tudunk kötni a ténnyel, hogy olykor ki kell dobni a vázlat 90%-át, akkor még talán a pihenésre is jut idő, és megtanulhatjuk élvezni a rosszul írást.

forrás ITT, ITT, és ITT