A legrosszabb könyvbefejezések az olvasók szerint

Minden jó, ha jó a vége – tartja a mondás, és most a For Reading Addicts ennek utána is járt, közvélemény-kutatásában kérték az olvasókat, értékeljék a könyveket befejezésük alapján. Főként arra voltak kíváncsiak, melyek azok a történetek, ahol cseppet sem voltak elégedettek a sztori végkifejletével. Íme az eredmények – némi hazai párhuzamként molyos értékelések is helyet kaptak a cikkben.

Holtodiglan – Gillian Flynn

A Holtodiglan lett az első a rossz véget ért olvasmányokat felölelő listán, ami véleményem szerint nem is annyira meglepő. Noha a befejezés abszolút illett a pszicho-thriller stílushoz, mint ahogy sokaknak, nekem is volt némi hiányérzetem – bár ez attól tartok a feloldozás és katarzis iránti görcsös vágy számlájára írható.

A lezárás, bár meglepőnek tűnik, mégis logikusan következik az előzményekből – ez a sablonokra épülő, ám sablonoktól menekülő kapcsolat egy ámokfutás után sem alakulhat másként. Talán mert nincs másként, nem lehet. Ezekkel a karakterekkel semmiképp.

A hűséges – Veronica Roth

A második helyen Veronica Roth A beavatott trilógiájának utolsó, egyben befejező része végzett. Talán nem véletlenül döntöttek úgy a filmadaptáció készítői, hogy ezt a kötetet már nem érdemes vászonra vinni, pedig az első két rész egy egész disztópiarajongó generációt ragadott magával.

És érezni lehetett, hogy túl sok mindent akar leírni az írónő, ezáltal néhol logikátlan és összecsapott lett a történet, és nem minden volt teljesen egyértelmű. De néha úgy tűnt, még a főhösöknek sem. (…) Összességében jó ez a sorozat, csak ne le lenne olyan vége ami.

A ​kiválasztott – Suzanne Collins

Katniss Everdeen kétszer is túlélte Az éhezők viadalát. nem úgy, mint a harmadik részt keményen bírálók forrongását. Úgy tűnik, az olvasók különösen érzékenyek a kötetfolyamok lezárására, hiszen Suzanne Collins nagysikerű sorozatának vége is keserű ízt hagyott a könyvmolyok szájában.

Ami biztos, hogy Katniss az első részben egy hatalmas lángcsóva volt. A másodikban magas hőfokon lángolt, tele volt indulattal, és persze belső félelemmel is, de mégis több volt ez, mint amit a felszínen érezni lehetett. De ezt a lángot táplálni kell, erősíteni, néhol védeni, mert ha nem, kialszik és nem marad utána semmi, csak a „tombolás” hamui.

Csillagainkban ​a hiba – John Green

Vannak, akik szerint végtelenül szomorú, mások egyszerűen csak nevetségesnek, hatásvadásznak vélték a történet lezárását. Akárhogy is, a szavazásban résztvevők a negyedik legrosszabb befejezés “díját” John Green világsikerű könyvének ítélték oda.

De nem, Green mintha nem tudná, hogy igenis, van egy olyan pont, amikor semmi más nem számíthat, csak az, hogy elfogyott a levegő, és hogy semmi más nincs és nem lehet, csak a fájdalom. Jöhet a herceg fehér lovon, utazhatunk Amszterdamba, hullhatnak a virágszirmok…

A ​nővérem húga – Jodi Picoult

Néhányan úgy gondolják, Jodi Picoult írónőt illetően nem csupán ezen kiadvány befejezése hagy kivetnivalót maga után. Persze kérdéses, hogy hány olyan tényező van, ami miatt elégedetlenek lehetünk a lezárással. Úgy vélem, a happy end utáni kielégítetlen sóvárgás sokat nyomott a latban, amikor a szerző az ötödik helyre került a listán.

Ezt a könyvet olvasni tényleg önkínzás. Egyre csak fáj, és mire a lelked már elzsibbadt, a vége akkora balegyenest ad, hogy egy ideig a padlón maradsz. Miután letettem a könyvet, órákig sírtam a vége miatt.

Most csupán az első öt helyezett került górcső alá, de még bőven akadtak szőrős szívű olvasók, akik közel 200 kiadványt neveztek be a nem túl hízelgő felsorolásba. A további 15 olvasmány:

Alkonyat – Hajnalhasadás – Stephenie Meyer
A Búra alatt – Stephen King
Harry Potter és a Halál ereklyéi – J. K. Rowling
A Setét Torony I: A harcos – Stephen King
Az emlékek őre – Lois Lowry
Elfújta a szél – Margaret Mitchell
Vágy és vezeklés – Ian McEwan
A nagy Gatsby – F. Scott Fitzgerald
Alaska nyomában – John Green
Örökség-ciklus/Eragon sorozat – Christopher Paolini
A szabadság ötven árnyalata – E. L James
A csíkos pizsamás fiú – John Boyne
AZ – Stephen King
Egy ​tiszta nő – Thomas Hardy
Komfortos mennyország – Alice Sebold

gifek forrása ITT