A reménytelenség sosem örökkévaló * Ahol a folyami rákok énekelnek értékelő

Mint ahogy arról már egy korábbi cikkben is beszámoltam, visszatérő vendég vagyok Reese Witherspoon könyvklubjának közösségi felületein, melyeket olvasmányvadászat céljából böngészek.

Így bukkantam rá Delia Owens amerikai zoológus páratlan szerzeményére, melynek különleges képessége abban rejlik, hogy garantáltan megtalálja minden olvasó szívéhez az utat. 

Amikor először jött szembe a könyv hátoldalán szereplő rejtélyes felütés – ,,Titkot legjobban a kagylóhéjak tudnak tartani.” -, amit a folytatásban egy kis krimivel és szerelmi szállal fűszereztek meg, úgy éreztem, ez a történet hív engem. Nagy lendülettel fogtam bele az első fejezetbe, melynek egyedi stílusa percek alatt átformálta kezdeti hozzáállásomat.

A történetről

A fülszöveg szerint a főhős egy lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel. Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt… Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő ,,Lápi Lányra” terelődik.

A vártnál is több

Ha valami ennyire egyedülálló – bátor műfajfúzió, eredeti főszereplő, sajátos helyszín és szemszög, hiszen az író maga is otthonosan mozog a természetben -, akkor akaratlanul él bennünk némi kétely. Most akkor mire is számíthatunk? Vajon sikerül megugrania az írónak ennyi akadályt?

Delia Owens esetében azonban nem ez vetődik fel elsőként a könyv elolvasása után. Valójában azok a komponensek kezdenek megfogalmazódni bennünk, amelyek – bár nem voltak megígérve -, mégis hozzátettek a történethez.

Minden kezdet nehéz

Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy ez egy lassú folyású, aprólékosan kidolgozott, lenyűgöző leírásokkal teletűzdelt olvasmány. A lelkileg megterhelő nyitány, a magára maradt Kya szívszorító próbálkozásai és hányattatott gyermekkora nem az a téma, amelytől nagy kedve támad az embernek folytatni a regényt – legalábbis számomra ez okozott némi kellemetlenséget.

Ám a szívbemarkoló indulás, és az absztrakt természeti metaforák dacára végül gördülékennyé válik az elbeszélés. A váltott idősík, a fordulatos cselekmény, az izgalmas nyomozás, valamint a folyamatosan felbukkanó, érdekes karakterek lebilincselő elegye hamar elfeledtetik velünk a döcögős kezdeteket.

A Delia Owens által választott helyszín, vagyis Észak-Karolina mocsaras partvidéke, annak jellegzetes hangulata, élővilága azonnal teremt egyfajta emlékezetes légkört.  De akad egy másik olyan aspektusa is a regénynek, amely amellett, hogy kiszolgálja könyvmoly vágyainkat, az oldalak előrehaladtával nem ereszt.

Hitet ébresztő mondanivaló

Kya egész élete és egyúttal a könyv üzenete is rámutat, hogy a reménytelenség sosem örökkévaló. Pillanatnyi állapotként kell tekintenünk rá, amelynek legyőzéséhez a kezünkben van minden fegyver, még ha úgy is tűnik, hogy semmink sem maradt.
Kya tökéletes példája annak, milyen, ha valaki eleve hátrányból indul, hiszen gyermekkora óta körülveszi a magány, a kirekesztettség, a megalázottság érzése. Ha valaki, hát ő tudja, mi az értéke a szeretetnek, az empátiának, a természet szépségének és a családnak.

Összességében

Azt hiszem kijelenthetjük, hogy ez egy gyönyörű könyv. Csodálatos, megindító történet, tele olyan érzelmekkel, szeretettel, tragédiával, örömmel, magánnyal, melyek a mi hétköznapi életünknek is szerves részei. Főszereplőnk az akadályok ellenére végül rálel a számára kijelölt útra, és a könyv végén mi, olvasók is – természetesen Kyával együtt – megleljük a választ kérdéseinkre. Ott, ahol a folyami rákok énekelnek…
Részletek: 
Libri Könyvkiadó Kft., 2019
426 oldal
Fordította: Csonka Ágnes