Afrikai fantasy? Miért is ne! – Vér és csont gyermekei értékelő

Mostanában egyre többször veszek kézbe olyan könyvet, melyről ódákat zengenek különböző könyves platformokon. Általában nem szoktam engedni a külső nyomásnak, szeretek belső indíttatásból, személyes kötődésből olvasmányt választani, de ez az értékelő is abból született, hogy engedtem a média csábításának. Mondjuk egyáltalán nem bántam meg.

Mágia afrikai csomagolásban

Na jó, azért elég sok múlt a borítón és a könyv trailerén is, mindkettő valljuk be, elég figyelemfelkeltőre sikerült. Aztán ott volt az a nem elhanyagolható apróság, hogy még sosem olvastam olyan könyvet, melyben kizárólag színes bőrű szereplők bukkannak fel, és azért, ha eltöprengünk kicsit, minimális példa van arra is, amikor nem angolszász eredetű háttérrel dolgozik egy fantasy.

A belívben található grafikák, a térkép és a kidolgozott fejezetcímek is igyekeztek tovább fokozni az eredetiséget, így mire a fülszövegig jutottam, abszolút nyitottá váltam erre az új, nyugat-afrikai fantasy vonalra.

Az alaptörténet szerint, Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Saran király hatalomvágyból megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától és a népét a reménytől. A mágusok sötét bőrű, fehér hajú leszármazottait azóta is könyörtelenül elnyomják, de most lett okuk a reményre. Hála a király lányától, Amaritól megtudott titoknak, Zélie kap egy esélyt, hogy visszahozza Orisába a varázslatot, és felélessze a mágusok új nemzedékét. Ám tervének megvalósításában útját állja a kegyetlen trónörökös, Inan herceg, aki mindenáron be akarja fejezni, amit az apja elkezdett, és örökre el akarja tüntetni a mágiát. Zélie, bátyja, Tzain és Amari együtt menekülnek Orisa félelmetes vidékein. Ám a legnagyobb veszélyt nem Inan vagy a zord vadon jelenti, hanem maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze az erejét – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.

YA irodalom és társadalomkritika

A Goodreads oldal tavaly kiadott egy rangsort, mely 2018 legkelendőbb könyveit szedte listába. Tomi Adeyemi-t a lista szerint közel 240 ezer olvasó találta meg, a Deadline pedig minden idők egyik legsikeresebb young adult megjelenéseként beszélt a könyv debütálásáról.

Adeyemi történetével nem titkoltan csatlakozott ahhoz az egyre népszerűbb szemléletváltáshoz, amikor a könyvek cselekményében és a szereplők által képviselt értékekben visszaköszön az aktuális társadalomkritika (pl. A szolgálólány meséje).  Az írónő két legyet üt egy csapásra: faji megkülönböztetés és nemi egyenjogúság, megspékelve jó adag afrikai mitológiával. Ez a történet a szerző nem titkolt fellépése a színes bőrű nőket ért attrocitások ellen. Na de lássuk, sikerült-e elérnie a kellő hatást.

A könyv világa különleges, sokrétű, izgalmakkal teli. Kissé bonyolult az első oldalakon eligazodni, rengeteg új szó, fogalom röppen fel, aztán tűnik el magyarázat nélkül, de szerencsére a legtöbbjük végül a helyére kerül. Az újdonság varázsa magába szippant, üdítő tündéreken és démonokon túl végre egy másik kultúra hiedelmeibe is belecsöppenni, a törzsi hangulat pedig csak rásegít erre.

Számtalan téma helyet kapott a történetben, így bőven van, ami fenntartja a figyelmet. A gyász, a szerelem, a halál, az árvaság, az erőszak, a barátság, a származás, mind fontos szerepet kap és megállják a helyüket, mint cselekvések mögött megbúvó motivációk.  A romantikus vonal kevésbé kap teret, úgyhogy akik ezért veszik le a könyvesbolt polcáról inkább adják át egy megrögzött fantasy rajongó barátjuknak a művet. Biztosan nem fog csalódni. 

Szimbólumok a karakterekben

A szereplőkkel kapcsolatban már nem vagyok ennyire határozott. Tetszett, hogy az írónő bőven hagyta őket hibázni, kellően árnyaltak, küzdő, tevékeny karakterek, képesek a fejlődésre, a változásra – bár nem mindenki jó irányban – és plusz pont, hogy váltott szemszögben sikerült őket ennyire egyedinek ábrázolni. Ha nem írják fel a fejezetekhez, hogy kivel vagyunk épp, akkor is meg tudtam volna állapítani.

Ugyanakkor Zélie gondolkodásmódja hagyott némi kivetnivalót. Számtalan példa akadt rá, amikor összeegyeztethetetlen volt a viselkedése. Amiért Amarit, a barátját elítélte, azért Inannak néhány sort követően megbocsátott, sőt, igen közel engedte az ellenséges herceget magához.

Egy főhős szerintem épp attól különbözik a gonosz megtestesítőjétől, hogy nem hiszi, többet ér, mint mások, hanem éppenhogy egy közülük. Az elnyomottak, a lázadók szimbóluma, reménysége, ezért nem lehet gőgös vagy lekezelő.  Az ellentétes életfelfogás az, ami megkülönbözteti a jót és a rosszat, itt azonban mindkét fél azt hiszi, hogy különb a másik oldalnál, így nem tudtam teljes szívből Zélie mellé állni.

Nem úgy Amari mellé. A karakterében sokkal több főhősi tulajdonság rejlik, nem beszélve arról, mekkora fejlődésen esik át, igazán példaértékű személyiség.

A könyv egyébként tele van akcióval, roppant fordulatos, kimondottan a végkifejlet, mely rámutat, hogy az élet nem csak fekete és fehér. A rasszizmus képviselői sem egyöntetűen gonoszok, ahogy az elnyomás sem jelenti azt, hogy a rabszolgasorsra ítéltek között ne lennének ellentétek.  Ez a kettősség egyébként épp az egyik karakterben csúcsosodik ki, zseniális megoldás!

Összességében szerintem igazán erős kezdése ez egy különleges, méltán hírelt fantasy sorozatnak. Kíváncsian várom a folytatást, mely a tervek szerint 2019-ben, vagyis idén már érkezik.

Részletek: 

Maxim Könyvkiadó, 2018
Orisha legandája-sorozat
464 oldal
Fordította: Sóvágó Katalin