Magadhoz hívtál, majd elmentél * Szólíts a neveden értékelő

Kevés olyan könyv van a világon, amit az adaptációs filmet követően hozok ki a könyvtárból, de most a film még napok után is ott motoszkált a fejemben, tehát nem volt mit tenni. A hangulata, az üzenete, a kimondott és ki nem mondott érzések, na meg persze számos bosszantó kettősség hatása volt a kiváltó ok. Egyedül a felismerés nem teszi idegenné a történetet.. a felismerés, hogy a valóságos életünk éppen ilyen kettős. Egyszerre gyönyörű és egyszerre fájdalmakkal teli. 

Váratlan látogató

A történet kulcsfigurája, és a mi “láthatatlan” sorvezetőnk a tizenhét éves Elio, aki a ’80-as évekbeli Olaszországban tölti a nyarakat értelmiségi szüleivel. Minden nyár ugyanarról szól. A vidéki kúria otthont ad az aktuális egyetemista kutatóknak,  akik Elio apjának segítenek a munkában.

Ám egy nyáron minden megváltozik..

A kissé különc, de érett, értékeivel tisztában, magával pedig békében lévő Oliver költözik ideiglenesen a családhoz, és ezzel együtt Elio szívébe is.

A fülszöveg szerint a regény egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.

Mélységek és magasságok

Ez egy szépirodalmi írás, úgyhogy az olyan beállítottságúakat, mint én, akik keresik a karakterfejlődést, a drámai ívet, a csavaros sztorit türelemre, nyitottságra inteném, melyre különösen az elején lesz szükség. Valójában ez egy hatalmas belső érzelmi monológ. Elio fejében vagyunk, az ő érzelmeiről olvasunk, az ő felnőtté válásának, első szerelembe esésének gyönyörű és fájó állomásait követjük nyomon.

Kaotikus, csapongó, olykor meglepő (meghökkentő) bekezdéseken haladunk keresztül, éppúgy, mintha mi is egy kicsit újra kamaszok volnánk, amikor a világban minden elbizonytalanított, amikor  ok nélkül teljesen kinyíltunk valakinek, vagy amikor még azon is elcsodálkoztunk, ha véletlenül valóra vált egy álmunk, melyről sosem gondoltuk volna, hogy egyszer bekövetkezik.

Olykor egy csipetnyit túlzásnak éreztem a tinédszerkori őszinteséget és az intim pillanatokba történő betekintést, melyek nem adtak hozzá pozitív értelemben a történethez. (Viszont a filmet nézve ezek, ha másnak nem is, Timothée Chalamet Oscar jelölésének értelmet adtak..)

kép: https://2.bp.blogspot.com

Narrátor főhős

A két karakter nem volt hibátlan – szerencsére. Még Oliverről is hamar kiderültek rossz tulajdonságai, annak ellenére, hogy Elio mennyire idealizálta őt. A sok “később” az elején még karakteres volt, aztán leginkább csak bosszantó és az is, ahogy a főhös folyton előhozakodott vele. Apropó főhős.. itt hatványozottan igaz az − egy ilyen érzelmileg mély szövegnél − hogy toleránsnak kell lennünk a szereplővel. Elio ugyanis nem egy másik személyként van jelen, akit kívülről kell látnunk, ezért érzékenységre, komfortzónából való kilépésre ösztönöz ez a hangulatolvasmány.

Tisztában kell lennünk vele, hogy itt zömében ki nem mondott gondolatokat olvasunk, és ez meg is látszik a fogalmazáson. Sokszor gondolunk olyasmiket, amit egyébként soha nem mondanánk ki, ezért − bár a legtöbb részletbe be vagyunk avatva − nem szabad minden sort komolyan venni. Úgy olvassuk Eliot, ahogy magunkat olvasnánk! Mint egy esendő, hibázó, de szerethető embert.

Nyár, barack, szerelem

És persze nem mehetünk el az egész lényege mellett sem, hogy valójában két férfi vágyódásairól olvashatunk egy első szerelem toposszal egybegyúrva. Őszinte természetességgel van tálalva ez a különös kapcsolat, melytől nemcsak Olaszországhoz lesz kedvünk, de a forró nyarakhoz, a friss, mézédes barackléhez, a tóban lubickoláshoz, az elvont művészetekhez, a gondtalan biciklizéshez, a nagy beszélgetésekhez és persze a szerelemhez.

kép: https://www.nssmag.com

Meglepő és új volt egyszerre a finom, elgondolkodtató, klasszikusokra hajazó sorokat és az ösztönös emberi vágyakat leíró bekezdéseket olvasni, melyek között szinte nem is volt átmenet, ahogy a valóság és Elio belső gondolatai között is alig lehetett határvonalat húzni. Lehetetlen volt objektívnek maradni, akár a szüleiről, akár a vidékről, akár Oliverről volt szó. De hát.. mutassunk rá egyetlen szerelmes emberre, aki objektíven szemléli a másikat, vagy akár a környezetét! Pedig mennyivel könnyebb lenne (könnyebb lenne?) teljes valójában látni a szerelmünket.

Összefoglalva

Egyedülálló, különleges élmény ez a könyv. Nehéz lenne egy mondatba összesűríteni, miért is vegyük kézbe, hiszen annyi megragadó aspektust sorolhatnánk. Talán úgy lehetne körülírni, mint egy nosztalgikus, lírai elmélkedést egy titokzatos, bűnösnek érzett, de őszinte első szerelemről, melynek emléke megmarad mindenben, ami a felbukkanása előtt még semmitmondó volt, és amit ez az érzés már örökre megszépített.

Elio, Elio, Elio. Oliver, Oliver, Oliver….

Részletek: 

Athenaeum, 2018
304 oldal
Fordította: Szigethy-Mallász Rita